.

„Pedig a földön azért vannak nők és férfiak, hogy egymásnak tetszeni akarjanak.”


Krúdy Gyula (Nyíregyháza, 1878. október 21. – Budapest, 1933. május 12.) író, hírlapíró, a modern magyar prózaírás kiváló mestere.

Apja, Krúdy Gyula jómódú nyíregyházi ügyvéd; anyja, Csákányi Júlia szobalány. Krúdyt törvénytelen gyerekként anyakönyvezték, szülei csak 1895-ben, tizedik gyermekük születése után házasodtak össze.

Iskoláit szülővárosában, Szatmárnémetiben és Podolinban végezte. A család elsőszülött fia csak író akart lenni és semmi más. Tizenöt éves korában jelent meg első novellája nyomtatásban, s ezt gyors egymásutánban még nyolc írás követte. Érettségijéig több mint kétszáz novellát publikált, közben diákújságokat adott ki, megszervezte a nyíregyházi sajtóirodát, hogy hírekkel lássa el a fővárosi lapokat. 17 éves volt, amikor a tuzséri hipnózistragédiáról szóló tudósítását - 1894-ben Tuzséron egy amatőr hipnotizőr médiuma hipnotizálás közben összeesett és meghalt - átvette a kor európai sajtója.

Az érettségi idején Debrecenben újságíró - „Az apám - büszke, nagyralátó ember - azt hitte, hogy majd követ leszek Párizsban. Az anyám szolgabírót szeretett volna nevelni belőlem. Egy napon aztán megszöktem a háztól. Beálltam hírlapírónak Debrecenbe. Öreg tanárom, Porubszky Pál egy hét múlva értem jött: legalább az érettségi vizsgát tegyem le elébb”; „Hírlapírónak szöktem el a szülői háztól, vidéki színésznőbe bolondultam, boldog voltam, művész voltam, ittam, mulattam, szerettem, nem is tudom, hogy mi történt velem...” -, később a nagyváradi Szabadság szerkesztőségében dolgozott.
A millenniumi ünnepségekre Pestre utazott, bekapcsolódott a századforduló pezsgő irodalmi világába, s élte a bohém művész mindennapjait. 1897-ben ismerkedett meg a nála csaknem hét évvel idősebb Spiegler Bellával. Bár egyikük szülei sem helyeselték a kapcsolatot, 1899 végén összeházasodtak.
1900-ban született Gyula fia, 1902-ben Ilona, 1907-ben Mária lánya. 1914-ben, a háború kitörésekor átmenetileg hazaköltözött családjához. Vidéken előfizetőket próbált szerezni Összegyűjtött Műveinek a Singer és Wolfner által tervezett kiadásához.

Elképesztően sokat dolgozott. A századfordulóig közel félezer elbeszélést írt, hét kisregénye jelent meg a lapokban, könyv alakban került az olvasók elé egy novelláskötete és egy regénye.
„Vastag, kerek tollszárral, hegyes tollal, diósgyőri árkusokra rótta apró gyöngybetűit. Még mindig napi 16 oldalt, Jókai teljesítményét szabta ki magának. Hosszú, gyötrelmes órákig tartó munkája közben csak néha állt meg. Ekkor karjait, ujjait tornásztatta, ropogtatta, s rágyújtott ki tudja hányadik Stambul-cigarettájára” - emlékezik lánya, Krúdy Zsuzsa.

Bár népszerű író, az igazi ismertséget egy párbaj hozta meg számára. 1911-ben egy borozóban egy vagdalkozó huszártiszttől könnyedén elvette a kardját, s lovagias gesztussal átadta egy hölgynek. Ettől kezdve legendák keringtek kivételes testi erejéről, a nőkhöz fűződő kapcsolatáról, hetekig tartó mulatozásairól.

Major Henrik karikatúrája Krúdyról


A világháború kitörése után katonai szolgálatra alkalmasnak találták, de nem kellet bevonulnia. Ekkor készült jelentős művei: Palotai álmok, 1914; Aranykéz utcai szép napok, 1916; 1916-ban megkapta a Székesfőváros Ferenc József irodalmi díját. Őszi utazások a vörös postakocsin, 1917. 1918-ban a Margitszigetre költözött. Elvált, majd 1919-ben házasságot kötött Várady Zsuzsával, s megszületett kislánya, Zsuzsanna (1919-1992). A forradalom idején közírói szerepet vállalt, Móriczcal és Gárdonyival a Néplapot szerkesztette, riportot írt a kápolnai földosztásról. Az év terméséhez az Asszonyságok díja című regénye is hozzátartozik.

1920-21-ben, a Tanácsköztársaság bukása után a sajtóban hajsza indult ellene. Anyagi helyzete romlott, műveit csak elvétve adták ki. 1925-ben irodalmi működésének 25. évfordulóját ünnepelték. Újra előfizetőket gyűjtött, ezúttal az Athenaeumnál készülő tízkötetes életmű-válogatására, nem sok eredménnyel, majd Hatvany Lajosnál vendégeskedett Bécsben.

A húszas években népszerűsége csökkent, publikációs és anyagi gondokkal küszködött. Nem tartozott egyetlen irodalmi csoportosulás tagjai közé sem. 1926-27-ben legalább tíz éve lappangó betegsége ledöntötte lábáról; a Liget-szanatóriumba került, s az orvos eltiltotta eddigi életformájától. Szervi szívbaj, nehéz légzés, beteg gyomor, máj, tüdő. Le kellett szoknia a lucullusi lakomákról-ivászatokról is. Történelmi tanulmányokat gyűjtött a Három királyhoz. 1928-ban, ötvenedik születésnapján Krúdy-est hangzott el a rádióban.

Krúdy Gyula (1930 k.)

1930. január 18-án Baumgarten-díjat kapott, de akkor már nagyon el volt adósodva. Az élet álom című kötetét saját költségén kellett kiadnia. Szigeti lakását felmondták, május 28-án családjával Óbudára költözött, a Templom utca 15-be.

1931-32-ben szegényes körülmények között élt. Újra rászokott az italra. Ahogyan Szép Ernő novellájában elbeszéli, ekkoriban vívott kardpárbajt egy katonatiszttel, akit ügyes vágással örökre meg is nyomorított. (A százados ui. becsmérlő, antiszemita kijelentést tett a kisdolgát éjszaka, békésen, az utcán végző, kapatos íróra.) Etájt kapott 250 fontot ajándékba Rothermere lordtól. 1932 júniusában hitelezői mégis csődeljárást kezdeményeztek ellene, ekkor vagyontalansági esküt tett. Nyár végén megint kórházba került, sokat szenvedett, de valamennyire rendbe jött, s hazatért Óbudára.

1933 tavaszán az egészsége rosszabbodott. Szíve, gyomra, mája kezdték felmondani a szolgálatot. Kilakoltatási végzést kapott, villanyát is kikapcsolták. Lakbérhátraléka 360 pengőre rúgott. Fizetni nem tudott, végrehajtók zaklatták. Május 12-én, hajnalban hunyt el, élete 55. évében.

1933. május 12-én hajnalban halt meg Budapesten, koporsóját körülvették a műveit ihlető alakok, a nyírségi urak, a zsokék, a pincérek, örömlányok - alkotásait azonban csak a negyvenes években fedezték fel újra. Temetésén a hivatalos Magyarország képviselői nem vettek részt.

Krúdy Gyula a magyar irodalom legtermékenyebb alkotója; többet írt, mint Jókai vagy Mikszáth, s hatalmas életművének jelentős része máig vidéki újságok oldalain lappang.
Az állandóan új művekkel gazdagodó Krúdy-életmű a magyar irodalom egyik legváltozatosabb korszakában formálódott. A kései Jókai, Mikszáth, majd Ady költészete és a Nyugat indulása fut párhuzamosan művészetével. A pálya végén a kiteljesedő Babits, Kosztolányi és József Attila a kortársa. Krúdy munkásságának időszaka a stílusrobbanások kora: a későromantika, a realizmus, a naturalizmus, az impresszionizmus, szimbolizmus, szecesszió, szürrealizmus, új tárgyiasság stílusjegyei egyaránt fellelhetőek különböző korszakaiban írt műveiben.

„Számára - mint író számára - a bomlás, a hanyatlás mond csak jelentőset. Színek, hangok, ízek, szagok felidézése, az impresszionizmus, a romantika, a szecesszió és a realizmus eszközeinek egymásba oldódása jellemzi írásait, s ezen belül fokonként az utóbbi elemek jutnak növekvő szerephez. Cselekmény tekintetében nem túlzottan gazdagok művei. Krúdy írásművészetének titka a stílusában rejlik. Mondatai zeneileg formáltak, ez a lágy zeneiség azonban olyan lazán bontakozik ki, hogy közben a hanyagságig menő spontaneitás élményét kelti. /.../ Irónia és meghatottság, légiesen finom körülírás és egyszerű tényközlés - mindez ott van asszociációk láncolatából kialakuló mondataiban.” (Tamás Attila)

„Stílusában is feltűnő, magányos jelenség Krúdy. Nála a leírás konkrét tárgyainak gazdag szubjektív társításokon alapuló elsődleges funkciója az álomszerű hangulat felkeltése. Az elmúlt régi, szép idők (rendszerint közelmúlt) hangulatainak felidézését romantikus jellegű múlt iránti nosztalgia, melankólia, olykor irónia hatja át. Az idősíkokat egybemossa. Ezt nevezi Szerb Antal „szálelvesztési technikának”. Az időrend összekeverésével (időbontással és pillanatba-tömörítéssel) felszabadított asszociációk és főleg maga az emlékként és még inkább álomként felidézett hangulatkép impresszionista sajátosságokkal telítődik. Krúdy stílustörténeti érdeme az is, hogy a próza előadásmódjában a mikszáthi anekdotizmust és derűs tónust meg a többi hagyományos formát modernizálta.” (Szabó Zoltán)

„Krúdyt olvasva néha azt érezzük, hogy a képek gazdagsága, az aprólékosan gondos kidolgozás hihetetlenül mély pesszimizmusból fakad: az író számára már csak a mellékes a fontos, az élet apró örömei. Nem a „kisrealizmus” diadala ez; Krúdy rezignált és búcsúzó mosollyal gyűjti össze a darabjaira hullott egységes valóság csillogó mozaikköveit.
Vagy éppenséggel: „csakazértis - optimizmus” lenne ez? Gyönyörködő-gyönyörködtető felmutatása annak: ilyen gazdag, ilyen kimeríthetetlen szépségű a világ!” (Kemény Gábor)

Pályája első korszakában, a tízes évekig tartó időszakban sokféle hatás formálja műveit: Jókai kései írásainak sajátos romantikája, Mikszáth anekdotizmusa, Reviczky Gyula hangulatlírája és legfőképpen Turgenyev illúziótlan világszemlélete (Az aranybánya 1900; A podolíni kísértet,1906).

Saját hangját, a jellegzetes krúdys stílust legnagyobb sikert arató művével, A vörös postakocsival 1913 találja meg. A regénynek nincs egységes cselekménye, hagyományos expozíciója és zárlata sem. („Vannak dalok, amelyeket sohasem énekelnek végig”.) Két színésznő ismerkedik a „pesti vásárral”, ahol mindenki a boldogulás lehetőségét keresi. („Pedig a földön azért vannak nők és férfiak, hogy egymásnak tetszeni akarjanak.”) A címadó motívum, a vörös postakocsi jelkép és valóság egyszerre. A jelentés legáltalánosabb síkján a remények batárja, az élet kocsija a nem-életet élő Budapesten - mint ahogy tulajdonosa, a múltban és jelenben élő Alvinczi Eduárd, az élet hercege (az „első gavallér Magyarországon”, aki „a nők óhajtását mindig teljesíteni szereti”). Az író személyes szándéka szerint a még megmaradt vidéki élet üzen vele, a nagy és boldog XIX. század, amelyben ép és teljes volt az, ami az 1910-es években már csak töredékeiben található. A regény objektív jelentése szerint viszont a magyar feudalizmus vörös postakocsija dübörög az immár polgárosult Budapest utcáin. A mű hősei - Alvinczi, Rezeda Kázmér, Horváth Klára - az „aranyfácán csillogású napokat” sóvárogják. (Rezeda, az egykori vidéki publicista, az író alakmása, tapasztalja az eszményei és a valóság közti szakadékot. Képzeletben Puskin világában él - minden fejezet előtt Anyegin-mottó olvasható -, valójában kisszerű újságíró: „Kis zuglapomban számon tartom a színésznők kedveseit, kitartóit, a hold járását és kereszt- és vezetéknevet adok a gyermekeknek...”) A regény az élethez vezető, de oly ritkán célhoz érő utakról szól, arról a mágneses erőről, mely vonzza a hősöket, akik - hogy legalább ámíthassák magukat - eladják lelküket a polgári világ ördögének, a pénznek.

Ady Endre írja a regényről:
„A vörös postakocsi nemcsak a tegnapnak, az emlékezésnek szimbóluma, de a Krúdy-regény nagy társadalomtalanságáé. Azokról és úgy, akikről és ahogy Krúdy ír, csak az írhat, akinek társadalmi rangja tisztázhatatlan s állandóan a napidíjas és az úristen között lebegő. Csak ez látja meg és kedveli a társadalom leghívebb reprezentálóit, azokat tudniillik, akik a társadalmon kívül bitangolnak.”

Krúdy Gyula kézírása


„... írói sikerem szinte elátkozottan, némán elkerült körülbelül harmincöt esztendős koromig. A Szindbád-novellák nagyszerű ellenségeket, váratlan olvasókat szerzettek. Sok sápadt, gyűlölködő arc lett ismerősöm. A könyvkiadó bátorságot kapott. A könyvecskéket kezdték venni Pesten és a Felvidéken. A sorsom mindenfelé taszigált a város egyik negyedéből a másikba. Mindig messzi Budán szerettem volna lakni, de csak a Margitszigetig jutottam egy régi házba, ahol hosszú, elgondolkoztató őszöket, emberhangtalan teleket töltöttem”.

Krúdyt szeretett hőse végigkíséri egész alkotói útján, a Szindbád-történetek mindig az életmű legfontosabb pontjain jelennek meg. 1911-ben adja közre a Szindbád ifjúsága és utazásai című kötetét, majd egy év múlva a Francia kastély című regényét. Ezt követi 1915-ben a Szindbád: A feltámadás. A húszas évek novellái Szindbád megtérése címmel jelennek meg. 1929-33 között születnek az utolsó Szindbád-történetek. Az élet- és művészi utat a Purgatórium című kisregény zárja, melynek szintén a mitikus hajós a főhőse.
A századforduló, a századelő mindent kétségessé tevő, bizonytalan időszakában az írók, művészek a megtartó érték, az örök emberi keresésekor érthető gesztussal fordulnak a mítoszhoz. A kor mitológia-igénye tükröződik James Joyce Ulysses című regényében, Ady biblikus hangvételű verseiben és bibliai tárgyú novelláiban, Babits korai elbeszéléseiben és a Gólyakalifa című regényében. Az írói rendteremtés egyik lehetséges formája volt a készen kapott mitológiai életséma alkalmazása - így talál rá Krúdy is a keleti mesehősre.
Krúdy a Szindbád nevet az Ezeregyéjszaka meséiből, gyermekkorának kedvenc olvasmányából vette. Az első Szindbád-elbeszélések - az első öt út - még struktúrájukban is az Ezeregyéjszaka hőséhez és történeteihez igazodnak. E novellák alapszituációja: Szindbád elszegényedése, hogy volt szegény és gazdag, az eredeti mese indításához kapcsolódik:
„... apám kereskedő volt, mégpedig a legelőkelőbb és leggazdagabb polgárok közül. Még kisgyerek voltam, amikor meghalt, és rámhagyta a vagyont, az ingatlanokat meg a majorokat. Felnőttem és rátettem mindenre a kezemet, finom ételeket ettem, finom italokat ittam, fiatalemberekkel barátkoztam, finom öltözékekben cifrálkodtam, barátaimmal és társaimmal csavarogtam, és azt hittem, hogy ez örökké fog tartani, és hasznomra lesz. És ez így folyt egy ideig. Egyszer aztán mégis megjött az eszem: felocsúdtam léhaságomból, és észrevettem, hogy a sok kincs - volt, nincs, a sok szép ezüst elszállt, mint a füst, s amim volt, elvándorolt.” Az apa korai halála, a tékozló élet és a kifosztottság-érzet ott munkál a Krúdy-novellákban is.

Az Ezeregyéjszaka hét utazásához képest Krúdy-Szindbád öt ’igazi’ utat tesz. „... miután írói fikciójának megszerezte a szindbádi leszármazás hitelesítését, az ezeregyéji (nála ’sztambuli’) Szindbád helyébe észrevétlenül belopja Krúdy-Szindbádot, a mítosznak most már nincs szüksége az Ezeregyéjszaka kezességére: nagykorúsodott, kezeskedik saját magáért.” (Rónay György)

Szindbád alakja ugyanakkor az elbeszélő lírai hasonmása, alteregója is. Ez a művészi megoldás lehetővé teszi, hogy a problémákat az alkotó az alakmásra vetítse, kilépjen önmaga köréből, új nézőpontot találjon. Még akkor is, ha az alteregókban sok az életrajzi elem, a személyes mozzanat. A tízes évek magyar irodalmában gyakori ez az elbeszélői-lírai magatartás (Kosztolányi Dezső szegény kisgyermeke, Babits Gólyakalifa című regényében Tábory Elemér, Ady Endre Margitája). Az alteregó szerepeltetése kihat a novella kompozíciójára is. Nem a történet válik fontossá, nem szilárd, logikai vázra épül a cselekmény, hanem a főhős hangulata, érzelmei állnak a középpontban.

A hídon (Ötödik út) című novella egy utazás története. A halálra készülő Szindbád elhatározza, hogy felkeresi azt a kisvárost, ahol katonáskodott. A tényleges, a térben megtett útnál fontosabb a múlt felidézése, az emlékek közötti utazás.
A századforduló egyik legfontosabb élménye az idő átélésének újfajta lehetősége, az új időviszonyok tudatosulása. Henri Bergson (1859-1941) francia filozófus Teremtő fejlődés 1907 című művében megkülönbözteti az objektív, a mérhető időt és a tartamot, a szubjektív időt. A kettő együtt van jelen életünkben, alakítva, formálva személyiségünket.
„A tartam a múltnak folytonos haladása, mely rágja a jelent és duzzad, amint előremozog. Ha a múlt szüntelenül nő, akkor határtalanul meg is marad.”
Szindbád utazásai során az objektív idő mindent átformáló, megváltoztató hatásával találkozik. Szerelmei szépségét kikezdi az idő, gyakran már csak a lányukkal találkozik; ő maga fáradt, ősz hajú úriember lesz. A reális idő az, amelyik megkérdőjelezi, nevetségessé vagy keserűvé teszi emlékeit, az emlékekben élő érzéseit:
„Szindbád hosszasan, elmerengve, álmodozva nézte a saját képét a medaillonban. Nini, milyen furcsa bajusza volt akkor, és haja milyen hullámos, mint egy fodrászé...”. De az élet változásával, az idő múlásával együtt éli át az élet változatlanságát, állandóságát is. Ennek legfőbb bizonyítékai a kisvárosok: „A városka (melyben Szindbád egykor katonáskodott) mintha mit sem változott volna. Némely vidéki város, a hegyek között, völgyekben, mintha századokig aludna, ha egyszer elalszik... Egy téren valahol egy boltajtó nyikorgott, és egy kis csengő csilingelt, és Szindbádnak úgy tűnt fel, hogy huszonöt év előtt sötét estéken ugyanúgy sírdogált az ajtó, csengett a kis csengő gyertyákért, olajért járó cselédlányok keze alatt.” Ezt az élményt erősítik fel a kisváros megálló toronyórái, melyek olyan időt mutattak, „amilyen talán soha sincs.”

A múlt képei, hangulatai nem vesznek el, hanem újra felidézhetőek. Nemcsak a városok, a tárgyak, a személyek bizonyítják az élet folytonosságát, hanem az élmények felidézhetősége is. E bergsoni tétel szép képi megfogalmazása olvasható a novellában: „... és mindjárt ezután valahol, valamerre katonák trombitáltak, és Szindbád sétapálcáját, mint egy kardot, hóna alá kapta, és bokázó, friss lépésekkel indult most már az A. Marchali-féle cukrászbolt felé, mint egykor hajdanában... Hátranézett, hogy miért nem csörögnek a sarkantyúk a sarkán.”

1919 utáni, pesti regényeiben már nem gazdagodik sok új színnel sejtelmes világa, de módosul műveinek közege: városi kocsmák, borozók, csarnokok népe elevenedik meg.
Ennek a világnak a legteljesebb bemutatása a Boldogult úrfikoromban 1930. Míg Kacskovics háztulajdonos, Vilmosi Vilmos és Podolini Lajos megrendeli reggelijét, benépesül a kocsma.

„Egy társaság az átmulatott éjszaka macskajaját igyekszik sörökkel enyhíteni, de van itt báró, rejtélyes olasz, természetesen szerkesztő, s folyvást nő a társaság, míg végül táncra perdülnek, s elbúcsúztatják a béke e furcsa, de teljesen valóságos szigetét, amelyet másnap elad tulajdonosa Vilma kisasszonynak, s vele Podolini Lajosnak, aki bőséges tapasztalatokkal rendelkezik, hogy egy effajta intézményt üzemeltetni tudjon. Ez volna a boldogság? A jelek szerint igen. A köznapok boldogsága ez, mint ahogy a történet is azt bizonyítja, hogy a hétköznapokat is meg lehet tölteni ünnepi érzésekkel, szertartásokkal. Ezek a szertartásos borivások, nekikészülések, kézcsókok Krúdy regényvilágának fontos kellékei. Gavallérok emelik meg kalapjukat utolérhetetlen grandezzával, pincérek várnak türelmesen a rendelésre, mert tudják, hogy a rendelő ismeri még a békebeli szokásokat, s közben megáll az idő, átváltozik hangulattá, melynek éppoly fontos eleme a temetési menet, mint a párolgó húsleves illata.”(Rónay László)

Krúdy Gyula Szindbád-történeteiből Huszárik Zoltán Szindbád címmel 1980-ban készített filmet.

Latinovits Zoltán, mint Szindbád

Huszárik Zoltán – Szindbád (Latinovits Zoltán, Dajka Margit)
http://www.youtube.com/watch?v=s4CWObxSw5g

Szakirodalom
Krúdy világa, szerk.: Tóbiás Áron, 1964
Bori Imre: Krúdy Gyula (monográfia), Újvidék, 1978
Gedényi Mihály: Krúdy Gyula (bibliográfia), 1978
Fábri Anna: Ciprus és jegenye, 1978
Fülöp László: Közelítések Krúdyhoz, 1986
Sőtér István: Krúdy Gyula, In: Tisztuló tükrök, Bp., 1966, 152-180
Szabó Ede: Krúdy Gyula alkotásai és vallomásai tükrében, 1970
Szauder József: Tavaszi és őszi utazások (tanulmánykötet), Bp., 1980, 16-204
Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet, 479-481
Kemény Gábor: Szindbád nyomában, 1991
Bezeczky Gábor: Krúdy Gyula: Szindbád, Bp., Akkord, 2003. (Talentum műelemzések)
Gintli Tibor: "Valaki van, aki nincs" : személyiségelbeszélés és identitás Krúdy Gyula regényeiben, Bp., Akadémiai Kiadó, 2005.

A MEK állományában:

Kritikai kiadások (Krúdy Gyula összegyűjtött művei, sorozatszerkesztők: BEZECZKY Gábor, KELECSÉNYI László, Kalligram, 2005-):

Regények és nagyobb elbeszélések:
Regények és nagyobb elbeszélések 1., (Hat napig kerékpáron, A mi vármegyénk, Ifjúság, Üres fészek, Szeretlek!, Hamu, Pál apostol levelei), 2005.;
Regények és nagyobb elbeszélések 2., 1900-1903 (Hétszilvafás uraink, Száll az ének szájrul, Az aranybánya, Az álmok hőse), 2006.;
Regények és nagyobb elbeszélések 3., 1906. (A podolini kísértet, Andráscsik örököse, Az öreg gárdista, Az alispán leányai, A zurdoki csata), 2006.;
Regények és nagyobb elbeszélések 4., (Kék láng, A bűvös erszény, Régi szélkakasok közt, Régi és új emberek, A magyar jakobinusok - A mécses kialszik, De Ronch kapitány), 2007.,
Regények és nagyobb elbeszélések 5., (Francia kastély, Mákvirágok kertje, A vörös postakocsi, Szarvasgomba-emberek novella-ciklus, Palotai álmokat), 2007.;

Drámai művek:
Drámai művek színművek, jelenetek, töredékek Krúdy Gyula [s. a. r. Kelecsényi László], Pozsony, Kalligram, 2005.;

Elbeszélések:
Elbeszélések 1., 2005.;
Elbeszélések 2., 2005.;

Publicisztikai írások:
Publicisztikai írások 1., 2007.;

Összegyűjtött munkái, 1-8, 1914;
Válogatott munkái, 1-10, 1925;
Összegyűjtött művei, 1-33, 1959-1966;

Krúdy Gyula művei, 1-23, szerk., s. a. r.: BARTA András, Budapest-Pozsony, Szépirodalmi-Madách Könyvkiadók, 1976-1989:

Palotai álmok Kisregények, 1976;
Régi szélkakasok között Kisregények, 1976;
Pókhálós palackok. Válogatott elbeszélések 1894-1908, 1977.
Utazások a vörös postakocsin Regények, 1977.
Aranyidő. Regények, kisregények, 1978.
Pesti nőrabló. Regények, kisregények, 1978.
Válogatás: N. N. Egy szerelem-gyermek regénye.
Az álombeli lovag Válogatott elbeszélések 1909-1911, 1978;
Szerenád. Válogatott elbeszélések 1912-1915, 1979;
Királyregények, 1979;
Az utolsó gavallér. Regények, 1980;
Telihold Elbeszélések, 1916-1925, 1981;
Etel király kincse. Regények, 1981.
Delikátesz Válogatott elbeszélések, 1926-1930, 1982.
Váci utcai hölgytisztelet. Válogatott elbeszélések, 1931-1933, 1982;
Álmoskönyv, szerk.: BARTA András, Bp.: Szépirodalmi Könyvkiadó, 1983.
Magyar tükör. Publicisztikai írások, 1894-1919, 1984;
Pesti album Publicisztikai írások, 1919-1933, 1985;
A XIX. század vizitkártyái Portrék, 1986;
Egy krónikás könyvéből Portrésorozatok, emlékezések, 1987;
Irodalmi kalendáriom. Írói arcképek, 1989;

Egyéb szövegkiadások:
Magyar tájak, elbeszélések, szerk.: KOZOCSA Sándor, Budapest, Magyar Helikon, 1959.
A podolini kísértet, Budapest, Szépirodalmi, 1964.
Régi pesti históriák: színes írások, Budapest, Magvető, 1967.
Szindbád, Budapest, Magyar Helikon, 1973.
Rákóczi harangja: Történelmi elbeszélések, Budapest, Móra, 1975.
Az utolsó várkisasszony, kisregény Budapest, Móra, 1978.

Válogatások:
Az első Habsburg
Krúdy Gyula válogatott elbeszélései
A kápolnai földosztás, a bevezetőt és a jegyzeteket írta: SZIGETHY Gábor, 1982.
A muskétás, elbeszélések, Budapest, Zrínyi, 1987.
A vörös postakocsi; Őszi utazások a vörös postakocsin, Budapest, Unikornis, 1993.
Szent Margit: Mesemondás, kisregény, Budapest, Pesti Szalon, 1996.
Kánaán könyve, 1917-1919, Budapest, Balassi, 1998.
Rózsa Sándor: A betyárok csillaga Magyarország történetében, regény, Kisújszállás, Szalay Könyvkiadó és Kereskedőház, 1998.
The adventures of Sindbad, fordította, a bevezetőt és a jegyzeteket írta: SZIRTES, George, Budapest-London-New York, 1998;
The knight of dreams, The journeys of Sindbad and other stories, válogatta és fordította: MOLNÁR Eszter, 1999;

Hangoskönyvek:
Bukfenc; Az útitárs, kisregények;
Jézuska csizmája: Karácsonyi írások

Források:
Szauder József: Szindbád elmúlása; in: Tavaszi és őszi utazások, Bp, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1980, 64.
Szauder József: Szindbád születése; in: Tavaszi és őszi utazások, Bp, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1980, 38.
dr. Mohácsy Károly: Irodalom a középiskolák III. osztálya számára 248-255. old. (Korona Kiadó, Budapest 1992.)
wikipedia.org
enciklopedia.fazekas.hu
mek.niif.hu

Külső hivatkozások
Krúdy Gyula műveinek bibliográfiái:
Krúdy Gyula műveinek Gedényi Mihály-féle bibliográfiája
Krúdy Gyula műveinek Kozocsa Sándor-féle bibliográfiája
Krúdy Gyula művei a Magyar Elektronikus Könyvtárban
Krúdy Gyula művei a Mercator Stúdió Elektronikus Könyvkiadónál
Krúdy Gyula munkái
Krúdy Gyula a PORT.hu-n
Krúdy Gyula életrajza, művei műfordításokban Bábel Web Antológia